Részletesebb vizsgálat

A wicca vallást a brit nemzetiségű Gerald Gardner tette nyilvánossá az 1950-es években (eredetileg Wica néven, a második „c” később jelent csak meg), aki azt állította, hogy egy bizonyos Dorothy Clutterbuck révén nyert beavatást néhány ősi titokba, amiket aztán ő maga egészített ki teljes rendszerré. Korunk wicca-kutatói találtak XIX. századból származó utalásokat is, amelyek arra engednek következtetni, hogy ezt a nevet akkoriban is hasonló világnézet vagy vallás követőivel kapcsolatban használták.

A wicca rituálék az akkoriban divatos kései viktoriánus okkultizmusból merítkeztek, a vallás spirituális tanításaira pedig nagy hatást gyakorolt a buddhizmus és a hinduizmus egypár jellemzője, és mert Gardner kapcsolatba került Aleister Crowley írásaival is, látszólag tőle is átvett ezt-azt.

A figyelmes olvasó felfedezheti a párhuzamot a wicca mottó (szó szerint: tanács), az „tégy amit akarsz, de ne árts” és a thelemita summázat, a „tégy amit akarsz – ez lesz a teljes Törvény” között, és még meggyőzőbb egyezések találhatóak a szertartásszövegekben, amikre itt most nem térek ki.

Gardner plagizálta volna Crowleyt?

Véleményem szerint a fenti, figyelemre méltó hasonlóságot nem tarthatja egyetlen wicca vagy thelemita sem egyértelmű plágiumnak, hiszen Crowley állítása szerint a Liber Al vel Legisnek nem ő a szerzője, ő csupán lejegyezte egy szellemi lény, Aiwass szavait.

Ha valaki elfogadja azt a lehetőséget, hogy felsőbbrendű szellemi lények üzenhetnek az embereknek vagy kommunikálhatnak velük – és ez egyaránt igaz a thelemitákra és a wiccákra –, akkor akár ez történhetett Gardnerrel is, talán olyan formában, hogy neki esetleg nem is volt tudomása róla egyáltalán.

Íme, ilyen az, amikor valaki olyasmiket is befogad a világképébe, amit nem tud bizonyítani, se pro, se kontra, de a hitre épülő világnézetek már csak ilyen esetlegesek.

A wicca világkép

A wicca természetvallásként hagyományosan az isteni párt, vagyis egy férfi Istent és egy Istennőt tisztel, de az isteni pár nem egyszerűen két nagyhatalmú személy, nem valami diktátorházaspárról van szó.

Az Istennő elsősorban a „háromarcú holdistennő”, a Szűz, az Anya, illetve a Banya személyiségeivel rendelkezik, amelyek megfeleltethetők a Hold három fázisának, vagyis a növekvő holdnak, a teliholdnak, s végül a fogyó holdnak. Az Istennő a wicca világkép szerinti háromféle létezési területet is képviseli: a Szűz Holdistennőként az eget, a mennyet szimbolizálja, az Anya Földanyaként az egyszerű emberek lakhelyének, a föld birodalmának patrónusa, a Banya pedig a Holtak úrnőjeként az alvilág felett uralkodik.

Társa, az Isten a Napisten, a Vegetációs isten (ismert még mint Zöld ember vagy Gabonaisten, esetleg Vadak ura vagy Agancsos isten), valamint a Holtak ura tulajdonságaival bír.

Az istenségeket a wiccák a legkülönfélébb mitológiák szereplőihez kapcsolják, így az adott értelmezéshez rögtön további tulajdonságok és történetek is járulnak, amelyek segítenek megszemélyesíteni az illető istenséget a hívő számára. A wicca életmód része az isteni párhoz való fohászkodás, a nekik bemutatott hálaadás, de ilyenkor nem annyira az alattvalói behódolás, inkább a hálás gyermeki hozzáállás dominál.

Megemlítem, hogy létezik olyan wicca ágazat is, amelyik csak a női princípiummal foglalkozik (dianikus wicca), de valószínűleg nem ez a legjellemzőbb hozzáállás. Ők úgy tartják, minden nőnek vele született joga a „boszorkányság”. És ha már szóba került a boszorkányság, a witchcraft, érdemes tisztázni: igaz-e hogy minden wicca witch, vagyis boszorkány és viszont! A Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyházának mértékadónak tűnő álláspontja szerint – ami megegyezik a világ többi részén található wicca csoportokéval – wiccának a vallást illetve annak követőit hívjuk, a „boszorkány” szót pedig a vallástól függetlenül, mágiát alkalmazó személyekkel kapcsolatban használjuk helyesen. Lehetnek esetenkénti átfedések, de a két kifejezés nem azonos jelentésű!