Tradíciók

A wicca vallást eredetileg csoportosan gyakorolják. Elvileg egy coven legfeljebb tizenhárom tagból áll, és amikor egy ilyen csoport létszáma meghaladja ezt a hagyományos határértéket, új coven jöhet létre, aminek bizonyítania kell életképességét azzal, hogy legalább egy évig és még egy napig működésképes marad.

A wicca vallás nem monolitikus, nincs központi vezetése. A wicca alapelveket a „tradícióknak” nevezett csoportok különbözőképpen valósítják meg, főként a szertartások menetében, például az avatások lehetőségeiben mutatkoznak eltérések.

A tradíciók közül a leghíresebb a Gerald Gardner alapította, róla elnevezett csoport, aminek tagjává persze csak gardneriánus képzést kapva válhat a jelentkező. A gardneriánus csoportban az avatást az avatandóval mindig ellenkező nemű főpap illetve főpapnő végzi.

Magyarországon a kelta hagyományok szerinti tradíció szerepel a legmarkánsabban, olyannyira, hogy államilag elismert egyházat alapítottak Kelta–Wicca Hagyományőrzők Egyháza, KWHE néven, és – eklektikus tradícióként – nem különösebben tűnnek ortodoxnak abból a szempontból, hogy mit tartanak összeegyeztethetőnek a wicca vallással, mert bátorítani kívánják tagjaikat arra, hogy ki-ki keresse meg a számára legmegfelelőbb „ezoterikus rendszert”, de a különféle hagyományok keveredését nem tartják előnyösnek.

Nyolc kiemelt fontosságú wicca ünnepet, sabbatot különböztethetünk meg, amelyek sorban:

• Samhain – november elseje;
• Beltane – május eleje (elseje vagy ötödike);
• Imbolc – február elseje vagy másodika;
• Lammas – augusztus elseje;
• Litha – a nyárközép napja, június huszonegyedike;
• Yule – a téli napforduló napja, december huszonegyedike;
• Ostara – a tavaszi napéjegyenlőség, március huszonegyedike;
• Mabon – az őszi napéjegyenlőség, szeptember huszonegyedike.

A Holdistennő tiszteletére a wiccák minden teliholdkor szertartásokat mutatnak be, amelyeket esbatnak neveznek.

A wicca vallásgyakorlás egyik jellemző eleme az úgynevezett „árnyak könyve”, egyfajta napló, amibe a hívők a saját élményeiket, szertartásaikat, varázsigéiket, receptjeiket jegyzik fel. Bizonyos tradícióknál az árnyak könyvét az aktuális főpap vagy főpapnő az elődjétől örökölte, és az így hagyományozott tudást bővíti aztán a saját írásaival.